azt gondoltam, írok egy missziológiai olvasónaplót, de hamar elment a kedvem tőle. pedig nem rossz a könyv, de ilyen ócskán bevezetni… alább az első két oldalról készült kommentár, amely azért sem folytatódik, mert a könyv ezt követően fordulatot vesz, és lényegesen összefogottabbá válik, másrészt, mert a missziológia, mint olyan annyira nem érdekel, és csak az elején kalandozik számomra érdekesebb területekre. íme.

olvasom bosch missziológia könyvét, mert vizsga lesz belőle. sokan mondták, hogy jó, kíváncsi lettem. rögtön a második oldalon azt mondja, az egyház válságban van, és ez jó, mert igazából mindig is válságra volt szükség a történelemben, és hogy a válság léte adja meg az egyháznak annak lehetőségét, hogy valóban egyház legyen. nem értem. azt igen, amikor az ellenzék érdeke, hogy az emberek minél rosszabbul érezzék magukat, mert akkor majd rájuk szavaznak, hátha az jobb, ezért az ellenzék igyekszik elhitetni az emberekkel, hogy nekik rossz. de hogy az egyház akkor érezze jól magát, ha nem érzi jól magát, ezt nem értem. főképp, ha ez a program. én azt gondolom, hogy azok az elvek és gondolatok, amelyek mentén az egyház létrejött lényegüket tekintve nem a válságban fogalmazódtak meg. pontosabban történetileg személyes válságokra próbált valamit mondani, de mégsem ez az üzenet lényege. törekszik az egyház arra, hogy követői jobban érezzék magukat, és ebben segítsen, de hogy emiatt a rossz legyen jó, nem hiteles. a magyar fociban könnyű befutni, mert ha valaki kettőt jól passzol, azzal már az átlag felett van. de ettől még nem lett nagy játékos. ha az egyház a válságban érzi jól magát, mert akkor könnyen és biztosan tud segíteni, akkor megspórolja munkája egy jelentős részét, és feladja a cselekvési potenciáljának nagy részét, annak lehetőségét, hogy az egyház üzenete mindenkihez eljusson, például azokhoz is, akik jól érzik magukat.

szerencsére sikerül mindezt alátámasztani is. a japán írásban ugyanis, mondja bosch, a válság szóra olyan jelet használnak, ami a veszedelem és a lehetőség jelekből áll össze. namármost ez egy éktelen nagy marhaság, ha ezzel elintézettnek tekintjük a szómagyarázatot, mert hát éppen fordítva van ez, vagyis azért írják így a japánok, mert ennek a szónak ezek a tartalmi összetevői, nem pedig az igazolja a jelentést, hogy a japánok is így írják. ugye. bár ha a japán a kinyilatkoztatás nyelve és a japán a teljességgel összhangban élő nép, minden népek és tudások ősforrása, akkor lehet, hogy tényleg jogos az érvelés, de nekem mégis úgy rémlik, hogy szegény japánok a kínaiakat koppintották mindig a koreaiakon keresztül. na, nem baj, menjünk tovább.

aztán alig egy bekezdéssel később leöblíthetjük mindezt azzal a mondattal, hogy „a válság természetesen nem csak a missziót, hanem az egész egyházat, sőt, az egész világot is érinti” és amikor itt megdöbbenek egy pillanatra, kiderül, ez az utóbbi megjegyzés, ami a válság egész világot érintő helyzetére utal, egyetlen fél mondattal sincs alátámasztva, vagyis inkább csak jól hangzik, bár nem nekem. miért kell bántani a világot?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.