a)

1. azt hiszem, én jókor születtem. olyan korban élhetek, amikor a szabadság nem egy elérhetetlen álom, nem egy absztrakt kép, nem egy utópia, hanem valóság, kézzel fogható dolog. itt van. benne élünk. benne gondolkodhatunk. emlékszem, bár fiatal voltam, amikor ez a szabadság ebben az országban is megjelent. eufória volt. az emberek lelkesek voltak, örömmel mentek dolgozni, együtt gondolkoztak és terveztek. megpróbálták kitalálni, mit kezdjenek a szabadságukkal.

2. a szabadság olyan, hogy vagy van, vagy nincs. nincs átmenet. ezért van az, hogy ha nincs meg, az ember bármit megengedhet magának e tekintetben, rosszabb ugyanis nem lehet. az, hogy nem mondhatom azt, amit akarok és az, hogy börtönben ülök, a dolog lényegében nem különbözik. akinek fontos a szólásszabadság, annak éppúgy nem jó, ha szabadon van, de nem beszélhet szabadon. fogság számára mindkettő.

3. hogy mennyiben van az embernek igénye a szabadságra, s mennyiben nem, nem azon mérhető le elsősorban, hogy mit tesz, mit mond, vagy mit keres, amikor szabad. a szabadság akkor a legfontosabb, amikor nem rendelkezik vele az ember. valószínűleg azért, mert motivációs tényezővé válhat. mint a szerelem vagy a pénz. a szabadság állapota ugyanakkor létező, vagyis nem elérhetetlen, s nem csak az elérhetetlen vagy a meg nem valósult formájában értelmezhető.

ha meggondolom, a közhely-szerű igazságok közül aláhúzhatom, hogy a szabadsággal nehéz mit kezdenie annak, aki nincs szokva hozzá. aki ugyanis nem szabadságban él, az elképzel egy állapotot, amely állapot persze elsősorban azokból tevődik össze, amik az illető aktuális problémái, és az erre kínálkozó megoldásokat  nevezi szabadságnak. aki nem mondhatja ki nyilvánosan azt, amit gondol, az a szabadságban elsősorban azt fogja keresni, hogy bármiről beszélhessen. aki nem mozoghat kedve szerint, annak a szabadság a bárhova eljutásban áll.

a szabadság megélésének legalább három fázisa van. első a megszabadulás/felszabadulás eufórikus pillanata, második az ezt követő kijózanodottság fásult-elutasító érzése. dialektikusan gondolkodva a következő, harmadik fázisban a józan pozitív szabadság-élmény következik. de, hogy ne tekinthessük ezt a célirányultságot nyomasztónak, tételezzük fel, hogy van negyedik, ötödik, stb. állapot is.

4. egyre inkább érzem alátámaszthatónak azt a gondolatomat, hogy a kádár-rendszer nosztalgiája valahol az „elérhetetlen szabadság” utáni vágy nosztalgiája is. (mindezt még annak az összefüggéseiben is tartom, hogy a másként gondolkodás, a szamizdat egyre erősebben elterjedő, szinte virágzó műfajának jelenlétével valamint az enyhülő belpolitikai helyzet által kínált, a központi hatalom előbb jobban, majd egyre kevésbé végrehajtott ellenőrzésével és felkínált lehetőségeivel a szabadság mind megfoghatóbb közelségbe került.)

az elérhető szabadság azonban rossz is lehet. egyfelől felelősséget tesz az ember vállára, hiszen saját magának kell megalkotni a szabályokat és ellenőrizni annak betartását. másfelől az elérhető szabadság az elérhetetlen szabadság ideáljának az elvesztését is jelenti, vagyis egy begyakorolt remény-szituációét. ezzel az addig jól működő, megszokott gondolkodásnak az alapját húzza ki.

amennyiben ez igaz, meglehetősen érdekes összefüggésbe hozható mindez azzal, miért nem volt képes az egyház úgy reagálni a változásokra, hogy abból profitáljon. sőt.

a kereszténység a „remény”-re van beállítva, a „majd jobb lesz” ideológiájára. (bűnök megbocsátása, stb.) abban a helyzetben, ha az egyház egy elnyomatás idején alapvető ideológiáját összekeveri az aktuális szituációban adott válaszaival, többet kockáztat, mint gondolná. a kádár-rendszerben a remény az istentiszteleti gyakorlatban nagyon gyakran (sőt, talán szinte mindig) olyan összefüggésben lett interpretálva, ami a fennálló elnyomó rendszerrel szembeni érzéseket is összefoglalja. „úgy képzeljük el a mennyben lévő örömöt, mint ahol nincs felettes hatalom, aki elnyomna minket.” csakhogy a rendszerváltást követően ez az interpretáció érvényességét veszítette, az egyház pedig valami miatt képtelen volt váltani. emiatt támadó mechanizmusát az új rendszer ellen állította be.

b)

1. http://barthapisti.freeblog.hu/archives/2005_09_barthapisti.htm

2. a szabadság, amely valamely rend szerint számomra adatott elsőként nem ontológiájában, hanem fenomenológiájában válik érdekessé. nézzük a jelenséget, és annak határait. a szabadság lényegében attól a pillanattól kezdve, hogy a kérdéssel foglalkozhatok, létezőként leírható. vagyis tapasztalom, és ez az érzés határozza meg azt is, amikor arról gondolkodom, milyen összefüggésekbe helyezhetem. kijelölöm a határokat. megtanulom a világot. belenyúlok a tűzbe, de ha éget, többé nem teszem. megkóstolom a dolgokat magam körül, és kiköpöm azt, ami keserű és rossz. beszólok mindenkinek és borogatom a pofonok véraláfutásait. nem egy parancsnak engedelmeskedem, nem egy programot futtatok az agyamban, hanem választok a kínálkozó lehetőségek közül. aztán kialakul bennem egy rend, ami fenntartja annak lehetőségét, hogy a későbbiekben is, meg mások is ezt a választási rendet gyakorolhassák. persze a társadalom is ugyanezt csinálja. szabadságomnak ott van határa, ahol önmagát korlátozná.

ez lehet az egyik végletből kiinduló irány. a másik véglet az abszolút szabadság, amelynek értelmezése és logikája ugyanide vezet. a korlátlan szabadság elképzelt állapota olyan feloldhatatlan működési zavarokat idézhetne elő, melyek azután önmagukat korlátoznák oly mértékig, hogy a működés biztosítható legyen. a free jazz lényege, hogy a műfaj eredendő kötöttségeit nem feloldja, hanem a feloldás lehetőségét biztosítja. a ritmika, dallam, tonális rendszer, periodikus forma bármelyike kiváltható, helyettesíthető, figyelmen kívül hagyható. mitől marad mégis jazz? mert ami a megmaradt elemeket és a hangzás egészét összefogja, az a jazz tradíciója. a szabadság lehetősége fennáll. bármit lehet játszani. a játékos pedig játszik, a játéka pedig akkor él a szabadsággal, amikor képes azt úgy használni, hogy ne korlátozza saját magát. az élmény így biztosított.

3. ezek alapján hiszek abban, hogy a szabadság „belénk van programozva”. aki ezt tőlem elvenné, az emberi mivoltom legalapvetőbb értékében sértene meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.