2005.05.19. 07:13
ijesztő
juci bíztatására, és mivel véletlenül kezembe került, pár hete elolvastam a maus-t. óriási élmény volt. a nagyon könnyed képregényes forma és a nagyon komoly téma egyáltalán nem ütötte egymást, úgy éreztem, hiteles képet kaptam a holocaust borzalmairól, ahogy egyre lejjebb és lejjebb csúszik valaki, miközben nemcsak a túlélési ösztönei élesednek, hanem emberségét sem veszíti el.
a jobbik bázisa alapvetően keresztény emberekből áll. ezt nem is nagyon lehet vitatni, egyrészt, mert ha annak vallják magukat, akkor én azt nem tagadhatom meg, másrészt, mert a hivatalos keresztény csoportok is szívesen sorakoznak fel mögötte. amikor pünkösd vasárnap szebik imre megtartotta ünnepi istentiszteletét majd hazament, keresztül kellett menjen azon a téren, ahol pár napja leszúrtak egy embert, s ahol pár órával az ő keresztülhaladása után tüntetést tartottak emiatt. nem láttam ott szebik imrét, ami nem jelenti azt, hogy nem volt ott, bár szerintem akkor láttam volna. a prédikációjában a világ mostani rossz dolgaiként az érettségi-botrányt és az ügynöklistákat nevezte meg.
nem tudom, keresztényként lehet-e az idegenek ellen tüntetni, az erőszak ellen meg nem, vagy inkább, hogy lehet-e rasszista tüntetésen részt venni, rasszizmus ellenin meg nem. azt tapasztalom, hogy igen, sőt, ez a trend. ijesztő. auschwitz felszabadításának hatvanadik évfordulójakor a magyarországi keresztény egyházak asszisztálnak egy újabb tragédia előkészületeihez. bár lehet, hogy tévedek. jó lenne, ha tévednék.
Szólj hozzá!
Címkék: erőszak társadalom szélsőség
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek